A kémfőnök története – A Pacepa-film

Nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznék rá. A mesék általában úgy kezdődnek, hogy „hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy …” király, királykisasszony, szegényember (s annak három fia). Hogy hol? „Az Óperenciás tengeren, az Üveghegyeken, a … túl, ott, ahol a kurta farkú kis malac túr, történt egyszer, hogy…”, s már bele is csöppentünk az álmok, csodás események irreális világába, ahol rendkívüli képességű, varázshatalmú hősök rohannak lándzsát szegezve a tűzokádó, szűzrabló, hétfejű sárkány ellen; ahol őszintén szorítunk a legkisebb hercegnek, hogy elnyerje végre szíve választottját; vagy hogy meglakoljon az ármánykodó, ördögi banya. Mert fény és sötét, jó és rossz küzd itt egymással, hogy aztán az előbbi kerülve ki győztesen, helyre álljon a megbomlott harmónia, s mi békésen hajtsuk álomra fejünket – bízva egy igazságosabb, szebb világban.
A „Pacepa-mese” jóval bonyolultabb képet mutat, holott ha egy kicsit gondolkodunk, rájöhetünk, hogy nem előzmény nélküli, nem „gyökértelen” – ismert sémára vezethető vissza. Igen, igen, bizony a Hófehérke egyik epizódjából nőtt önálló történetté. Eredeti címe talán az lehetett: A vadász becsülete. A filológia, nem kis sajnálatunkra, úgy tűnik, még nem tud teljes képpel szolgálni eme mesealakot illetően. Ami bizonyos, hogy vadászunk Hófehérke mostohájától, Tükrömtükröm királynétól azt a megbízást kapta, vigye a palotához közeli sötét erdőbe az ébenfekete hajú leányt, ölje meg, s bizonyítékul hozza el a szívét. Máig megmagyarázhatatlan okokból azonban a rettenthetetlen, zord vadász (nem összetévesztendő a Walt Disney által az emberek megtévesztésére és félrevezetésére feljavított utánzattal, szelídített klónnal) futni hagyta a szegény árvát, s helyette egy vaddisznó szívével tért vissza úrnőjéhez. A későbbi fejleményeket ismerjük már. Tükrömtükröm rájön, hogy szépségének egyetlen vetélytársa még mindig életben van. És most meg kell, hogy álljunk ezen a ponton! Nem tudom, feltűnt-e Önnek, kedves szülő, két ásítás között, az esti meseolvasásnál, hogy a krónika mélyen hallgat a vadászról. Holott bizonyosra vehető: a gonosz hárpia rájött, hol lóg ki a lóláb. Elejtett szavak, akkor jelentéktelennek tűnő apró részletek sora suhant át agyán és még mielőtt elindult volna, hogy a mérgezett almával örök álomra szenderítse a törpék kis gazdasszonyát, kiadta a kegyetlen parancsot: élve vagy halva, de kerítsék elő az árulót – s ezúttal már levágott fejet követelt bizonyságul. Őt még egyszer nem vágja át senki! Mi lesz vele, ha már a gazfickókban sem bízhat?! Hófehérkét épp ezért most már személyesen akarta eltenni láb alól. Udvaroncai mindeközben égen-földön keresték a vadászt – hiába. Egyesek egy hírhedt boszorkánynál látták utoljára, aki bárkit bármivé képes volt átváltozatni. Tény, hogy akkor sem került elő, mikor Hófehérke és az őt megmentő ifjú herceg került a trónra, s a gonosz királynőt örökre egy mélységes mély tömlöc fenekére zárták. Pedig, ha hihetünk a fennmaradt krónikáknak, bátran jelentkezhetett volna jól megérdemelt jutalmáért az újdonsült királynénál. Hogy ezt mégsem tette meg, persze indokolhatjuk azzal, hogy félt attól, hogy egyes Tükrömtükrömhöz hű elemek – nem leplezvén le őket – máig jelentős állami pozíciót töltenek be… De ennél sokkal valószínűbb, hogy a feddhetetlennek tartott vadász múltja nem is olyan patyolattiszta… S ez a Hófehérke-ügy csak arra volt jó, hogy néhány jó pontot szerezzen magának a történetírás nagy mestereinél. – A teljes igazságot valószínűleg már sosem fogjuk megtudni. Ismeretes, hogy egyesek előszeretettel hamisítják meg a történelmet.
Pacepa tábornok azonban él! És most csak nekünk elmondja, hogy is történt mindez valójában! Ő képtelen volt gyilkolni. „Megcsapott a rothadás szaga”- vallja. S elmenekült. Ó, hát hogyne értenénk meg őt! Mi sem tettünk volna másképp. Mi is imával s hegedűszóval búcsúztunk volna pénztől, titkos, valóságos hadsereggel megerősített magánrezidenciánktól, s az édes anyaföldtől, mely vérével táplált s felnevelt!

- Ja, és Tükrömtükröm királynőt a börtönben kivégezték! Hátulról lőtték fejbe – ez a KGB (Királylányomért Golyójár Bányászok) stílusa.

Szokolai Anasztázia (álnév – nem árt óvatosnak lenni


Híres nagy vadászok, jobb, ha…
- avagy a mese még nem ért véget! (Pacepa II.)

Mert jön VUK (Vizsgálok Utamból kotródj), aki fényt derít a történet tisztázatlan részeire. Előbb az utca emberét kérdezi hősünkről. Sok mindent mondanak róla – de jót még véletlenül sem. Ők azt a verziót tartják igaznak, mely szerint a vadász nem puszta emberbaráti szeretetből engedte el szegény Hófehérkét. Sok vér tapadt már eddig is a kezéhez, miért pont most lágyult volna meg a szíve? Inkább talán megérezte a közelgő véget, Tükrömtükröm hatalmának összeomlását, s jobbnak látta eltűnni az őt árgus szemekkel figyelők elől. Hiába írja meg leleplező könyvét (nálunk Tükörhorizontok címen jelent meg) a gonosz királynőről, a nép nem hisz neki.
VUK aztán a „hivatalos” véleményeket veszi sorra. Tanulságosak. És zavarosak. A sok-sok adat és nézet közt attól tartok, lassan elvész az igazság. Egy krónikás arról beszél, hogy még mindig léteznek olyanok, akik el akarják hitetni, hogy a vadász: áruló volt. Ha jól értettem szavait, ő nem ért egyet ezzel a vélekedéssel.
Egy bárd szerint azonban Busa király[1] titkos ügynöke volt! – Ez megmagyarázná azt is, hogy Hófehérkét miért nem tette el láb alól. Tehát hősünk már az „erdei eset” előtt lepaktált a jövőbeni uralkodóval. És megegyezett vele abban is, hogy nem ritkítja meg az ártatlan állatállományt.[2] De el lehet azt képzelni, hogy létezik vadász, aki sosem szennyezte vérrel a kezét? Vagy hogy ez nem tűnt volna fel a boszorkányos Tükrömtükrömnek? Hát persze hogy nem. Persze ha elhitették vele, hogy puskája veszélytelen, hogy csak vaktöltényeket tartalmaz… Pedig mennyi-mennyi iskolát végzett, mire megkapta ezt a megtisztelő állást…
- Így lett ő ártatlanságra ítélve?

VUK ravasz. Meg a vadász is. Közel engedte magához VUK-ot. De vajon VUK sérülés nélkül hogy tehette meg ezt? Buta kérdés. Minden lehetséges a mesék birodalmában. Míg az vissza nem vág. Jó lesz hát megőrizni inkognitónkat!

[1] Hófehérke életre csókolója, később ura (és parancsolója)
[2] Busa vegetáriánus volt. Kedvence: az alma.