Megemelt anyag - Simon Zsolt József kerámiaszobrairól

Fehér testek metszik bele magukat a térbe, s cikkcakkos árnyékokat rajzolva – mintegy második bőrt, egy másik önvalót - kiegészítik, újrafogalmazzák hófehérségüket. Van, amelyik széttört játék-autópályára emlékeztet, miközben a végtelen 8-as jelét formázza; a másik, mint egy tengeri kagyló háza, vagy egy titokzatos virág; ott egy kilenctagú csoport, egy lánc… talán a kilenc bolygó körül kirajzolódó ellipszispályákból fűzött nyakék. Egy gerinc húrja. S amott egy szépen ívelő fénysugár dermedt a pillanatba…
A gipsz- és porcelánszobrok anyagában megőrzött erőirányokat, a valaha volt „lég” barlangját, odúját, felkiáltásait kutatni; figyelni, hogyan simította el a művész az agyagot, vagy épp hasított bele, hogy kialakítsa a belé folyó matéria terét (s a majdani szobortestet) – Simon Zsolt József szobor-tárgyai erre invitálnak. Látni azt, hogy, miként a sötétkamrában fény és árnyék helyet cserélnek, úgy cserél helyet a szilárd és a lágy: az alakítható, de formáját őrizni képes agyag, amely körülölelte, magába fogadta, s az utolsó pillanatig vezette a megdermedéséig a folyékony gipszet, a porcelánt. Merthogy a legfőbb cél: az utolsó pillanatig is változtatható, képlékeny anyag megtartása. Így a szokásos szilikát-technika (?) ez esetben nem csupán a szükséges külső tényező, amit elszenved az anyag, hogy kényünkre-kedvünkre kedves, szép, meglepő (…) szoborrá alakulhasson, hanem lényegileg egyívású a születő testtel.
A sóvár alkimistát az arany érdekli. A Természet titkait vágyót a folyamat, a rend, a transzformáció megértése. Simon Zsolt József ilyen, formáló erőkkel dolgozó képző-művész. Világra segíti ezeket a mozgást, áramlást magukban őrző – de nem élő – tárgyakat, a teremtés aktusának egyfajta kreatív tárgyi dokumentációit, melyek azt is látni engedik, hogy a körülvevő világ erői miként húzzák, csalogatják elő a holt anyagból a burjánzón élőt, a dermedt rögzítettségből tovább vágyódó, már mozduló lelkit, és az önnön lényegére csak átalakulások végtelen során rádöbbenő szellemit. Ez az alkotási folyamat egyszerre kíván meditatív és éber tudati állapotot. A művész nem lesz kiszolgálója az anyagnak, de nem is hatalmaskodik felette. Inkább segítő ő, hogy a matéria általa, az emberkéz által formát nyerjen, és – képletesen és érzékszerűen is – szinte megemelkedjék, túlhaladván kötött, statikus állapotát. Élettelenségét.
Izgalmas az út, amin keresztül gondolatilag ide jutunk, hisz ezek a munkák nem akarják utánozni a természetet. Nem virágokat, nem hullámokat, nem csigaházakat formáznak – mi látjuk őket annak. És Simon láthatóan élvezettel teszi próbára kézügyességét, kell neki a nehéz kivitelezhetőségben ébredő alkotói mámor. És mindezek eredőjében ott munkál a mozgás, a folytonos átalakulás valamiféle alkimista tudása/tudatossága.
A tanulmányait porcelánfestőként (?) kezdte a híres herendi porcelánmanufaktúrában, de a munka mellett életében mindig jelen volt a sport és a tánc, anélkül, hogy a két terület – ábrázolás és mozgás - egy pillanatra is fedésbe merült volna. A közös metszet a különböző művészeti ágakat (festészet, zene, dráma) egymással összefűzve oktató szabadiskola hatására, s egy speciális mozgásforma (Bothmer gimnasztika, Spatial Dynamics – „Térdinamika”) gyakorlása révén kezdett kirajzolódni. A Magyar Iparművészeti Egyetemen (ma Moholy-Nagy László Egyetem) a tér, a három dimenzió vonzásában már szilikát szakra iratkozott be, hogy aztán később mindent „elfelejthessen” – egy egy éves indonéziai ösztöndíja alatt.
Az idő tájt rengeteget firkáltam, mint egy gyerek. A tiszta örömért. Próbáltam készakarva kiszakítani magam a megszokott rajzolási sémáimból, hogy megtaláljam azt, ami engem az alkotásra inspirál, attól függetlenül, hogy amit találok, arra büszke vagyok-e, vagy sem. A terhektől való ilyen, majdnem meztelenségig való vetkőzésben könnyebben mutatkozott meg a valódi érdeklődés, az én valódi érdeklődésem – vallja Simon a Jáva szigeti megapoliszban, Surabayában töltött időszakra emlékezve, miközben a diplomamunkája bejutott a kóreai Nemzetközi Kerámia Biennálé döntőjébe („The 2007 Korea International).
A Jáván készült művekből rendezett kiállításán vegyes technikájú (ceruza, akvarell, szén), hosszúkás képek csavarodtak egy-egy forgástestre, kartonoszlopra, színes erővonalakat és az áramlások rajzolatát írva a térbe. Egy helyütt gyermekkéztől valónak tűnő rajzok fonálra fűzött láncolatát eresztette le a magasból, rajtuk sosemvolt állatok mozgó, dinamikus másával. És körül a szobrok, melyek a diplomamunkában kifejlesztett módszert követve még a gipsz és az agyag házasságából születtek. Öröm és játékosság, valamiféle szertelen fegyelmezetlenség, az alkotás tiszta eufóriája sugárzik ezekből a munkákból.
Magyarországra visszatérve hozzáfogott a technika finomításához, porcelánra való alkalmazásának kidolgozásához. A cél továbbra is a mozgás látszatának a megőrzése volt. Ez vezeti akkor is, mikor rajztanárként, a Napút Szabad Művészeti Iskola óráin arra ösztönzi a felnőtt diákokat, hogy éljék bele magukat a mozdulatba, őrizzék meg a megragadott kép belső elevenségét, mozgékonyságát a rögzítés technikájában is. A mozgás közvetlen tapasztalatával azokra a mozgásokra ismerhetnek rá, amelyek a környező világi formáit létrehozták, s amelyeket viszontlátnak modelljeiken, vagy saját munkáikon. Így tapasztalataik nem csak szemükön keresztül érhetik őket, hanem egész testük, mozgásuk lehet érzékszerv. Amikor az ember kinn megfigyel egy formát, azt gyakorlatilag belül lemozogja. Ezt a mozgást lehet megragadni, és rajzolni, mint saját élményt. Ha van formálási szándék, akkor jó, ha van mit formálni. Mindehhez, a rajzfeladatokat megelőzően, gyakran a Bothmer Gimnasztikát hívja segítségül, s mint a legtöbb reformpedagógia, a játékos érzékenység felnyitásával igyekszik elérni, hogy a művészi formáló erők ne fulladjanak másolásba, hanem a valóság átélését segítsék.
A sokirányú, kreatív érdeklődésének tárgyait – legyen szó szoborról, rajzról, festményről, tárgy- vagy bútortervezésről - kivétel nélkül áthatja a belül megtalált bizonyosságból, a forrásból feltörő élő, lüktető energia. Virágkehely-szerű szobrai belül puhának, lágynak mutatják magukat, mintha önmagukban keresnék, miként mutathatnák meg magukat. A külső világba viszont már éles-tiszta, finoman csipkézett porcelánsugarakként hasítanak, és egyszerre mutatják az egyszerűségében lenyűgöző és félemlítő szépséget. A művészt és a tárgyat készítő mesterembert.

(Megjelent angolul: New Ceramics - The Europian Ceramics Magazine)